Bogyiszlóról
„A dunántúli löszfalat elhagyó Duna folyása Paks alatt meglassult. A folyó errefelé már kanyargós ágakra szakadt, majd délnek haladt tovább, nagy ívben kerülgetve a lerakódó sóder- és homokzátonyait és a rajtuk felnőtt hatalmas erdőségeket. Ahol a legszélesebb területre terjedtek ki régen a Duna-ágak, ott találjuk egy patkó alakú régi holtág partján Bogyiszló falut, a hatalmas Gemenci erdő északi végében.
Ha a falu nevét bárhol megemlítik, mindjárt a paprika jut az eszébe mindenkinek, ami rendben is van, mert Bogyiszló olyan falu ám, amelynek országszerte ismert, saját „terméke" van. Azok viszont, akik azt is tudják, hogy hol található Bogyiszló község, azonnal rávágják: ja igen, az a falu, amelyik átkerült a Duna másik felére. Igen, az.
Amiről viszont már kevesebben tudnak: amikor új medret ástak a Duna vizének, egy szigeten találta magát a falu népe. Igaz, előtte is átölelte a Duna, a tolnai oldaltól elválasztva, de az Alföld felé nyitva hagyva a falu határát. A szigetre került falu számára éppen a gazdagodás, a termékenység és a gyarapodás évei jöttek el, mindez híd, út és hajókikötő nélkül. A Duna ágaitól körülölelve, a civilizációs hatásoktól még alig érintett természetes Duna-ártéren művelte kertjeit, szántotta földjét, gondozta gyümölcsöseit, legeltette lovait, marháit a bogyiszlói gazda. A közel háromezernyi bogyiszlói a saját szorgalmából gyorsan gyarapodott, míg élte mesésen szép napjait, máskor viszont a gyakorta rátörő árvizek miatt át kellett élnie a folyó árterének elviselhetetlenül kegyetlen világát is. Talán mementóként, mintegy ezredéven át, a környéken egyedül maradt meg az ősei falujában minden baj ellenére, a régi hagyományait és szokásait megtartva.
Egy évszázad után vége szakadt a sajátságos bogyiszlói régi világnak, amikor Tolna felé megépült a híd és az út. Vége lett, amikor a védgátakkal elzárták a határ vizeit a Dunától, és kiszáradtak az ártér vadvizei, rétjei, folyói, tavai.
Nemcsak a táj alakult át, hanem az emberek élete is. Egy emberöltő alatt Bogyiszlón is vége szakadt a hagyományos paraszti életformának. A múlt század közepétől nagyot változott a világ. Az öregek még dalolták ugyan néha a régi nótákat, de már nem álltak ki a fogataikkal reggelente. A fiatalabbak inkább már a divatosnak gondolt ruhákat vették magukra, és már messzebbre jártak el, hogy megkeressék a kenyerüket.”
/Részlet Danics György Bogyiszló című könyvéből/
